Ma egyesek szerint, akár magasabb helyeken is, az Osztrák Magyar Monarchia egy „természetesebb” egység volt, mint a mai Európai Unió. Ha találgatnom kéne, hogy ez a feltételezés mire alapozódik, azt mondanám, hogy egyesek úgy vélik, a Monarchia létrejötte történelmi szükségszerűség volt.
Többek mellett ez sem igaz – ha elfogadjuk, hogy a Monarchia történelmi törvényszerűség volt, akkor ugyanolyan érvénnyel állíthatjuk, hogy az Európai Unió létrejötte is legalább ugyanannyira volt egy ilyen törvényszerűség. Az Európai Unió egy kompromisszum volt Németország, „a háborús bűnös”, és Franciaország, a sértett nagyhatalom között, hogy a világ békéjét garantálhassák, az akkor döntő jelentőségű erőforrás, a szén megosztása által. Az Európai Unió a német bűntudat és a francia büszkeség szintézise, amely biztosította és máig biztosítja, hogy a kontinentális hatalommegoszlás egyenlő legyen a kölcsönös függőség szellemében.
Ami talán még szembetűnőbb bárkinek egy érettségivel: az Osztrák Magyar Monarchia egy etnikailag sokszínű államalakulat volt a monumentalizmust hirdető romantika és a nemzeti öntudatra ébredés korában. A Monarchia veszte nem az I. világháború volt – az etnikai eredetű ellentétek voltak azok, melyek belülről feszítették az államot. A háború csak az üzemanyag volt, a katalizátor – de a nemzetté kovácsolódó románok, szerbek, csehek, horvátok, szlovákok által gerjesztett nemzetiségi indulatok előbb-utóbb hasonló végkifejletre vezettek volna, tekintet nélkül a külső történésekre. A folyamat lehet lassabb lett volna – így azonban dögrovás helyett csak gyorsan leszúrtak minket. Lehet nehéz belátni, de az Osztrák Magyar Monarchia, legalábbis abban a formájában, ahogyan 1914-ig létezett, nem állhatott fenn tovább. Esetleg, egy hipotetikusan megnyert háború után, egy államcsíny útján hatalomra kerülő, a katonai erőre támaszkodó nyíltan diktatórikus rendszer, mesterségesen meghosszabbíthatta volna az államalkulat szavatosságát, de az Osztrák Magyar Monarchia, akkori formájában megőrizhető, vagy fenntartható semmiképpen sem volt.
Az ilyen hangok továbbá, melyek a magyar történelemnek eme kétségkívül sikeres(ebb) korszakát kritikátlanul felmagasztalni igyekszenek, elfelejtik, hogy a teljes Monarchia története egy cinkos összekacsintással indult: márpedig azzal, hogy a rendszer ellenzékét, a 48-asokat, semmiféleképpen nem lehet hatalomba engedni. Ugyanis a kiegyezés egyben a magyarság meghasonulásának történelmi pillanata is, melynek terméke lett aztán a ’48-asság és a ’67-essség, Deák és Kossuth szellemi párbaja, melynek feszültsége a Monarchia teljes élettartamán végigvonult.
És hogy mi is volt valójában az Osztrák Magyar Monarchia?
Egy irányított alkotmányos királyság, mely ugyan csillogással, gazdasági sikerekkel megpróbál(hat)ta elleplezni legnagyobb önellentmondását, azonban az, mint rossz ómen végigkísérte(tte) őt fennállása alatt: hogy ’48 örökségét elárulva megalkudtunk azokkal, akik eltaposták és vérbe fojtották azt.
Írta: Domokos Krisztián
Megjegyzések
Megjegyzés küldése