Csönd
Ha a zene elcsendesül,
Beszélgetek legbelül
Magammal s mással,
Mikor ki vagyok én.
Megismerkedek egy estén
Mindenkivel ki lehetnék.
Valaki vára
Elhidegült, sötét báró néz ki este az ablakokon,
Vár valakit, valamit (ekkor még nem is tudom).
Látom a vágyat a vártra, érdeklődve figyelem.
Kint fúj a szél és esik az eső, de bent jég esik le,
Dermedt madár hangja száll ki a messzeségbe.
Zordabb telet régen láttam a jégvirágos ablakon.
Száll az éj s jő a fény bentről, még jobban belátok.
Halkan zúg a széllel száll a megkövült, régi átok.
Láthatom miként szidja magát, mintha más tenné.
Beszél magában, a szüleit játsza szigorúan, hevesen,
Ekkor láttam meg bent az igaz gyermeket, ki fél,
Fél a magánytól s ez a ridegsége gyermeteg,
És ha meghal sem értesül róla már senki sem.
Nincs máshol fény vagy mozgás üresen áll a vára,
Ahol nem akar ő semmi mást csak, hogy valaki várja.
Kit vett körbe rács?
A fákon átszűrődik az autók fénye,
Tűnő csillagokként ragyognak fel.
A kenelbe csukott kutya kiutat keresve
Sem látja a közelbe zárt messzeséget.
Ketrecbe tartottként képzelhetne az is
Csillagokat, Holdat vagy bármi mást,
De nem tud, nem látja más látomását.
Látom benne a zárt kapukat de kulcsot nem.
A kulcsa én lehetnék, ha akarnám láttatni.
De a csillagok is csak autók s kibocsátott gázok,
Felemészt a füstfelhő bennem egy tárt világot.
Jobb a kutyának gondolom serényen,
Nem vágyja a képzelgett szépem
S nem ismeri fel mi ketrecbe zárt élet.
Halhatatlan élet az élő
Nyúlik a nappal, kattog az óra,
az idő nem folyik az óratoronyra.
Örök a kattogás, végeláthatatlan,
a jó és rossz most árnyalhatatlan.
Csepeg az élet, akkor is ha folyik,
néha valaki benne fuldoklik.
Mentsváram a hajnal, s a csillagok,
mikor este tüzet gyújthatok,
Száraz gallyból, csiholva.
Leestem a fényes porba.
Eltelt az idő zúdul bőszen,
nem törődve, át a kerítésen .
Lakatot zárok, zárom gyorsan,
nem akarom tudni hol van.
Bezárt az ajtó kívül a lakat,
nem én húztam ilyen falakat.
Zárt az élet tárt a halál,
Lesz aki majd haza talál?
Szerettem a múltat,
vagy csak elfogadtam.
Már semmi sem végeláthatatlan.
Szerettem a halhatatlanságot,
Az örököt s múlandóságot.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése