A Pokol kapuja
Ki itt belépsz, tudd, nem tiszták a rímek,
S olykor keserédesek a hírek;
Itt nimfók a nimfák,
Nem szapphók a strófák,
Nem tiszták a szívek.
Tudom, hogy vágysz a virágos rétre,
A felhőtlenül boldog létre.
Megértem, ha megharagszol,
Míg a hosszú alagút és egy alagsor
Odavezet: készülj fel valami sötétre.
Tizennyolcadik fejezet
Idebent ordított az orkán,
Sötétbíbor színt öltött az orcám.
Hittem, hogy vannak csodák.
Az ösztön és a ciklikusság
Újra és újra
Meghazudtolt,
Fújta és fújta,
Egyre csak ordított.
Kergetem még mindig saját válaszom,
Mely hamis, mondvacsinált - vállalom.
Körhinta vagy mókuskerék,
Nincs is olyan nagy különbség:
A szédítő iram, az adrenalin
Gravitáció metrón és trolin,
Mely munkába visz, vagy vár a szórakozás,
Míg egyszer csak eljön a "Végállomás."
Vitatkozom a kedvencemmel
Kell-e nekem kalandorság,
S megfér-e a rutinnal?
Beérem a lomha mennyország
Helyett buja kínnal?
Talán csakugyan elég, ha művész
Vagyok, de hogyan is élnek ők? Mondd,
Történetedben a bűvész
Lennék, vagy inkább a bolond?
Bulváros belváros
Fegyelmet kopog egy magassarkú,
Szerelmet dúdol sáljába a nő,
S felfütyül a lépcsőn egy futárfiú.
Térdig csúszik a nadrág, olyan bő,
Életről rappelget egy raszta srác;
És énekel neked, amerre látsz
A villamos, ahogy lomhán közeleg,
A légben suhanó ugrókötelek,
A körúti gyalogosközlekedés,
Egy kiskutya, ha véletlen’ megy neked, és…
A téren fiatalok menetelnek.
Tragikus sorsok, gyönyörű emberek
Sétálnak a fellegek felett
És alatt, s a lábaik halálba is küldik lelküket.
Jellegtelen felleg
Már sokszor énekeltem rólatok,
Költők, írók, csillagok.
Veletek versen versengve
Nem lehet átadnom, ami ilyen szép.
Túl giccses vagy túl szürke a kép,
Amely felhőt formál,
S minek nevezzek a minek nevezéssel versenyre,
Ha a vers mindig félreinformál.
Nincs is olyan ecset,
Mellyel oly színesen lehet
Megírni valami szerelmeset,
Mint ti, költők, írók, hősök festetek.
Én úgy szeretlek titeket!
Fellegtelen jelleg
Felhőtlen
Csodálattal bámultam a csillagokat.
Felnőttem:
Szemem már nem csillan olyat,
Mint gyermekként.
Mit gondolhat
Ez a jellegtelen szürke por?
Nem gondolgat,
Csak ellep engem, eltipor,
De bennem még a gyermeklét.
Minden fényt eltakaró
Vastag polártakaró
Alatti öngyújtó:
Olyan az ön-gyújtó
Örökifjú lángom.
Téveszméket hajszoló,
Álmokat elmajszoló
Kellemetlenséget:
A jellegtelenséget
Önmagába mártom.
Hídember
Megmentő voltam, öntudatlan.
Felnőttem a bűntudatban.
Megmaradt bennem, és néha úgy érzem,
Hogy két év alatt tizenegyet éltem.
Választásra kényszerülten ültem udvarunkban,
Mint egy félvér gyermek a polgárháborúban.
Ezer hidat építettem: mind leromboltátok.
Létezésem értelme egy sziszüphoszi átok.
Helyettem inkább dönts, Isten:
Mindkettő, vagy egyik sem.
Mind mellettem állhattok -
De szétszakadok, ha rángattok.
Tiszavirág
Miért dicsértük az aszkétát,
Ha meghalni bűn?
Álljon megmentőknek a tribün.
Hídon állva krétát
Ragadott, hogy
Saját nevét betűzze.
Adjunk hálát,
Hogy életünk könnyen szakadó fonalszálát
Van, ki befűzze.
(H)egység a költészet
Semmi sem romlandóbb a versnél, a vers mégis örök.
Teli hátizsákkal is előre török.
A vers eligazít, ha el vagy veszve,
Tanít, vándor, az életszeretetre.
Jóleső forrósággal simogat,
Mint szesz, ha lecsordul, vagy éget a nap.
Arcon bök, ha kell, akár a bükkfa ága,
Megvigasztal, mint szép panoráma.
Réteg-árnyékként lep el, de véd.
Bércen átértél: L'appel du vide,
A csúcson feladnád, fáradt lábad, szíved,
Libegőként kísér hát völgybe a költészet.
Fényhozó
És így jutottunk ki a csillagokhoz.
Megláttam a lebegő szigetet.
Elefántcsont lépcsőn vezet
Az Okosság és a Szeretet
Egy befagyott tó felett.
Fényben állok, itt van: Avalon.
Szentélyben állva imámat szavalom.
“Húsz esztendőm Hatalom,
Húsz esztendőm megtartom.”
A remény nem hal meg - bár néha illene -,
Nem mondtam, hogy hagyj fel vele.
Virágosvölgy
tele van csodával a világ
miért hervadozik hát e gyönyörű virág?
édes nektárt, értékesnek szánt
otthont adó
szirom tartja
a szél halk szavát
simogatja
a szép napsugár
mégis elázik papirom, rajta
harmatozó szemekben
mégis csillog valahol remény, ni!
újra készen állok hát
fájni és szeretni.
ennyi nász és ennyi gyász
és elszalajtott szó
ellenére a firkász
ellenérve:
az az értelme, hogy jó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése